Miért minket válassz?

MIÉRT HASZNOS A JÓGA?

Oktatónk

Zsóvár Krisztina

Hatha / Női jóga

Vendégeink mondták

“Miután felbátorítottál, írok a gondolataimról.

Miután többen mondták, hogy legalább 1 év gyakorlás kell és utána biztosan nagyon jól érzem majd magam, toltam magam előre és vártam a csodát. Nem jött az áttörés. Csatlakoztam online órákhoz, de akkor sem történt semmi. Aztán 7 hónapja egyszer csak rábukkantam az oldaladra. Azóta ott voltál biztos pontként, támaszként, lelki segítségként. Nyaralás közben is fontos volt, hogy ne hagyjam ki az órádat és a szálloda teraszon, a fürdőlepedőn boldogan adtam át magam a közös gyakorlásnak.

A sport mindig fontos volt az életemben, de a testem nem túl rugalmas. A gyakorlások ellenére soha nem tudtam lemenni pl. spárgába. Mostanra pedig nem múló, egyéb fájdalmaim – térd, derék, könyök – is behatárolják a mozgásteremet. Nagyon tetszett, hogy szabadságot adtál nekünk és nem követelted meg, hogy mindenki minden gyakorlatot az elejétől a végéig megcsináljon. A lábamat soha nem sikerült a nyakamba tennem és a hidat sem bírtam már. Ennek ellenére fantasztikusan éreztem magam, mert nekem úgy is jó volt, hogy a saját határomig megyek el a vezetéseddel és a légzésemre figyeltem. Nagyon nagy lelki segítség is volt. Csak elővettem éjszaka a légzést és máris tudtam aludni. Reggel is megnyugtatott, amikor a belsőm csatát vívott az idegekkel. Eszenciális volt a jelenléted.

Egyetértek sok kommentelővel, akik azt írták, hogy a személyed, egyéniséged ugyanolyan fontos volt az órák alatt, mint a jóga maga. Ezért nem igazán ül, hogy tele a város jobbnál jobb oktatókkal és könnyen találunk valaki mást. Ez azért nem így megy. Hozzád kötődtünk. Beköltöztél az otthonunkba, megmutattad a gyerekeidet, együtt mosolyogtunk Brúnón, láttuk a környezetedet és kipróbáltam az egészséges recept ötleteidet. Része voltál a családnak. A kisebbik fiam pl. többször leült mellém gyakorolni, pedig nem jógázik, mert megtetszett neki a hangod, a stílusod. Bemutattalak 1-2 barátomnak is. 🙂 Tele voltál szeretettel és adni akarással. Végig csodáltalak ezekért az energiákért. Nagyon-nagyon hálás vagyok Neked.”

Andrea

“Köszönöm szépen, hogy március óta együtt jógázhattam Veled!

Olyan jó volt, hogy nem csak felvételről, hanem valóban élőben jógázhattunk együtt, ennek volt egy különleges energiája.

Örülök, hogy megismerhettelek, nagyon szerettem az óráidat, végtelen nyugalom árad belőled és mindig energiával feltöltve hagytam el a szőnyegemet az óra végén.”

Emese

“Kedves Kriszti!

Ahogy sokan mások, én is ismeretlenül találtam rád a FB-n a kényszerű otthon létünk alatt. Mivel évek óta életem egyik alapvető része a rendszeres (heti 1-2 alkalom) jóga gyakorlás, nagyon örültem, hogy benned egy ilyen szimpatikus, tapasztalt, hozzám hasonló gondolkodású, értékrendű, változatos órákat tartó oktatót találtam. Hálás vagyok, hogy online együtt jógázhattunk! A közös alkalmaknak köszönhetően, jobban odafigyelek a légzésem és a mozgásom összehangolására, a belső stabilitásom megteremtésére.

Szóval, azt mindenképp neked köszönhetem, hogy a jóga töretlenül a mindennapjaim része maradt. Köszönöm szépen, az együtt töltött időt! Szuper volt!

Remélem, a jövőben lesz még lehetőség arra, hogy együtt jógázzunk!

Addig is, szívesen követem életviteli gondolataidat, posztjaidat!”

Tünde

“Kb. 45 évesen, majdnem húsz éve kezdtem el jógázni, mert nagyon fájtak az ízületeim. Nem tudtam már leguggolni, hajolni, az első jógaórák 10-15 perces bemelegítését nem tudtam végig állni. 4 évig jártam hatha jóga tanfolyamra. Az alapoktól fokozatosan tanultuk meg az egyre nehezebb ászanákat. Azóta kisebb, nagyobb kihagyásokkal jógázok. Nekem nagyon jót tett, a testemnek és a lelkemnek is. Munkahelyemen mindig azt mondták, hogy nagyon jó mellettem lenni, mert árad belőlem a nyugalom. Aztán jött a karantén, az órák elmaradtak. Szerencsémre Rád találtam az online térben. Nagyon megszerettem az óráidat, igyekeztem minden órádon részt venni. A belőled áradó kedvesség, jóság, nyugalom és a jóga segített ezt a helyzetet is átvészelnem. Bár még nem vagyok túl rajta, de jó úton járok.

Nagyon örültem, hogy megmaradnak az online óráid, nagyon szeretem őket.

Nagyon – nagyon hálás vagyok, hogy Rád találtam. Remélem, még sokáig jógázhatok Veled.”

Mária

“Kedves Kriszti!

Sokszor eszembe jutsz.

Nagyon sokat adtál nekem ahhoz, amilyen úton vagyok. A yoga már többet jelent nekem azóta ászanák gyakorlásánál, mióta veled csináltam a neten.

A recept amit megosztottál (lilakáposztás-édesburgonya) isteni. Már többször megcsináltam.

Jöhetnek még ilyen finomságok! 🙂

Nagyon köszönöm, amit kaptam tőled! 💕”

Anikó

“Kedves Kriszta!

Nagyon szeretem az óráidat, újra rátaláltam a jógára általad! Köszönöm szépen, sokat ad, adsz nekünk! Remélem valahogyan visszatalál hozzád a hála, pozitìv energia, amit szerintem mind érzünk, küldünk! Vidéki lévén nagy segìtség az online gyakorlás, köszönet érte és az önzetlenségedért! Én a jövőben is szìvesen jógáznék Veled, amennyiben lesz lehetőség.”

Mariann

“Már 2 napja jársz a fejemben, hogy írnom kell Neked. 🙂

Engedek az érzéseimnek, és megköszönöm ezúton is, hogy megmutattál egy olyan jóga érzést, amit azelőtt talán senki.

Annyira vállaltad magadat és annyira manír mentesen, őszintén és tisztán képviselted a lényedet, hogy igazi kincs volt számomra a jelenléted.

Fontos számomra a személyed.

Nagyon köszönöm, hogy mutattál nekem egy olyan példát, ami úgy érzem igazán az épülésemre volt, és ami hozzátett a női mivoltomhoz.

Igazán vállalni azt aki vagyok, ennél nagyobb üzenet és ajándék nincs is.

Sosem éreztem még ennyire egyben magam, mint most, és ez akkor is így van, ha még bőven van munka, de az lesz is mindig.

A lényeg, hogy újra reménnyel telve tekintek a jövőbe, ennél pedig nincs fontosabb.

Nagyon köszönöm a fáradhatatlan munkádat még egyszer!

Baráti öleléssel”

Katalin

“Nagyon szépen köszönöm, hogy egyensúlyban tartottál ebben a nehéz időszakban. Örülök, hogy megismerhettelek!!! Eddig is jógáztam heti egyszer, de nekem nagyon fontos, hogy ki tartja az órákat. Nagyon kedvelem a személyiségedet, az őszinteségedet, hogy mindig kapunk belőled valamit. Én a nőiességedet próbálom magamba szívni:)

Továbbra is szeretném követni az óráidat, nagyon feltöltenek.

Kívánok neked sok erőt, kitartást az élethez, és példaértékű, ahogy megvalósítod álmaidat.”

Angéla

“Bár, korábban nem ismertelek, csak a közösségi médiában találtam a lehetőséget az itthoni jógázásra, nagyon kellemesen teltek az alkalmak.

Mivel versenyszerűen evezek (sárkányhajózom), a nyújtások miatt a jóga fontos része az életemnek. Persze, segít ellentételezni az irodai munka negatív hatásait, segít a sikeres életvezetésben, a személyes problémák, gondok feldolgozásában….és még számtalan másban.

Örülök, hogy a sok előugró online lehetőség közül Téged választottalak, mert nagyon közel áll hozzám az általad megtartott órák hangulata, felépítése, menete. Számomra minden alkalom adott valamit, annak ellenére, hogy a nappalinkban 2 kamasz gyerek, este a munkából hazaérkező férj, egy macska és egy kiskutya jövés-menése mellett nem igazán volt lehetőségem magamban lenni. Érzem a fejlődésem pl. a lélegzésben, a hátra hajlításban, a fejen állásban 🙂 is. Emellett ráeszméltem, az eszközök hasznosságára is. Eddig max. a hevedert használtam. De szembesültem vele, hogy milyen hasznos a párna, a tégla. Hogy ami ezek nélkül erőlködve megy, azt ezekkel megcsinálni nagyon kellemes is tud lenni. Olyan, mintha újra kezdtem volna a jógázást, de most már úgy, hogy a testem tudja csinálni a gyakorlatokat, csak úgymond tökéletesíteni kell mindent.Szóval, az elmúlt időszakban csak jó élményem volt Veled. KÖSZÖNÖM MÉGEGYSZER.

munka után igyekszem sietni haza, hogy jógázhassak. Nekem bevált az online edzés, online jóga. Sok időt spórolok megy, hogy nem kell utaznom, átöltöznöm egy-egy óra miatt. Jó itthon lenni. Ezért, ameddig van lehetőség az online órákra, én maradok a követőid között!”

Tündi

Blog

Értesülj rendszeresen a Yoga Art Műhely
eseményeiről, programjairól és workshopjairól!